Időpont: 2011. október 13. reggel 7 óra
Felkelünk. A levegőben ott volt mindannyiunkon az izgalom, vagy lehetséges hogy a félelem lehellete.
Készülünk. A táskákba már bepakoltam előző este: külön étkezős táska, külön papírkás/ dokumentumos táska, külön ruhás/ játékos táska.
A doktor bácsival 8 órai bejelentkezés volt megbeszélve, éhgyomorra, így a tervezet szerint fél 8-kor indulunk. Ebből 3/4 8 lett, de ebből nem lett gond, mint később kiderült.
Indulás. Útközben Kispőrgőssel újra és újra átbeszéltük, hogy mi fog történni. Kérdezgetett, mi válaszoltunk. Mindketten mentünk vele, ennek később leírom az értelmét.
A műtétet megelőző hetekben ( attól kezdve, hogy megtudtuk) minden héten, illetve, annyiszor ahányszor csak Kispőrgős akarta eljátszottuk a szituációt. Kaptunk ugyanis egy tájékoztatót, ami alapján minden percet elő tudtunk adni Kispőrgősnek, az Ő nyelvére lefordítva és csak reménykedtünk, hogy ez így jó lesz és megnyugtatja.
A játékban Apa volt a sebész, Anya volt az altatóorvos. Bejelentkeztünk a recepción, felmentünk a kórterembe, bevette a bódító tablettát, letolták a műtőbe, maszkot is felvettünk, elaltattuk, játékszikénk is volt, betakartuk, csak a hasa volt fedetlen, műtöttünk. Majd felkeltünk kidekorált vénával, fáj, kellemetlen, pihentünk és hazajöttünk. Egyik alkalommal drága Bátyám is résztvett a játékban. Ő volt a sebész. Kispőrgős annyira kacagott Ádám előadásán, hogy azt gondoltuk erre emlékezve felnevet a műtőben :-) és mindenkinek elmondja a történetet. Komikus helyzet lett volna, az biztos.
Ilyen felkészítéssel a háta mögött indultunk a klinikára. Kispőrgős mindig olyan volt, ha elmagyaráztunk neki valamit részletesen és be is tartottuk azt, vagy az apró változtatásokba Őt is belevontuk, akkor sosem félt semmitől. Mindig tudta mi fog történni, így nem volt soha sírás-rívás.
Hát ezért gondoltuk ez így lesz jó, nem lesz a kis fejében egy nagy ismeretlen fekete űr a műtéte körül.
Érkezésünk után egy borzasztóan nagyszájú asszisztensnél vették fel az adatainkat. Gépelés közben beszélt, beszélt és beszélt, hangosan és gyorsan. Kaptunk tőle matricákat adatokkal teleírva, hogy minden dossziéra, papírra rá tudják ragasztani. Majd meg kellett várnunk Mónika nővért, aki felkísér minket a kórterembe.
A váróban találkoztunk egy kislánnyal. Kispőrgős játszott vele, mert nagyon tetszett neki, hogy utánozza őt mindenben.
Megérkezett Mónika nővér, rózsaszín plüssben, szőke hajjal. Nem volt szimpatikus, de ellenszenves sem, olyan feledhető egyén. Felkísért minket, a majomkodós kislányt az anyukájával és egy picilányt a nagyijával akinek 2 hüvelykujja volt a bal kezén. Annyira édes és aprócska volt a plussz ujjacskája, nem is értem miért akarták eltüntetni. Na jó! Megértem, csak vicceltem.
A kórterem 5 elszeparált helyiségből állt: 1 orvosi szoba, 1 nővérke pultos helyiség és 1 db 2 ágyas, 1 db 3 ágyas, 1 db 4 ágyas szoba. Mi a 4 ágyasba kerültünk (2 nagyágy, 2 rácsos kiságy) a majmolós lányzóval. A hüvelykujjast sajnos hazaküldték, mert a nagyika nem hozott szülői beleegyezést. Aprócska ujjacska marad.
Nővérkék ketten voltak. 1 nagyszájú-gömbölyű és 1 dadogós-raccsolós-tikkelős nővér.
Felvették az adatokat ők is (természetesen a dadogós-tikkelős, nehogy gyorsan menjen a dolog), ragasztottak, apró információkat dobáltak, de nem voltak túl adakozóak. Közben Kispőrgős Apjával átöltözött pizsibe és máris befészkelte magát az ágyikóba.
Vártunk.
Nem telt el fél óra megérkezett az altatóorvos. Nő!
Nagyon kellemes csalódás volt. Belépett a kórterembe, Kispőrgősnek elállt a lélegzete, felcsillant a szeme és azt mondta "Te fogsz rám vigyázni? Igen. Ez megnyugtató." és hátradőlt. Szőke haj, szépen sorakozó hófehér fogak, mosolygó arc, nagyon csillogó gömb fülbevaló és piros kristályköves sztetoszkóppal. Természetesen kipróbálhattuk, nagyon izgi volt, Kispőrgős imádta.
Melinda, az altatóorvos, szépen lassan elmagyarázta, hogy a műtőben választhat, hogy maszk segítségével alszik el, vagy szurival. A maszk büdös és nagyokat kell lélegezni, de van belőle rózsaszín is, a szuri fáj, de gyors. Kispőrgős a szurit választotta. Mindent elmondott, mindenről kikérdezett, mindent elmondtam :-D, közösen játszottunk a Barbiekkal, pónikkal és elment.
A következő látogatónk a sebészorvos Dr. Vörös Péter volt. Benne csalódtam :-(. Nem emlékezett a nevére, hogy miért jöttünk, melyik oldalon kell vágni a gyerekemet.
Az még nem is érdekel, hogy nem tudja a nevét, rég voltunk, nem is emlékezhet rá (bár elolvashatta volna, mielőtt bejön hozzánk), de az már igen, hogy nem tudja mit fog csinálni 30 perc múlva és főleg, hogy melyik oldalon!! Rákérdezett, hogy ugye nem mind a két oldal? Nálam kiverte a biztosítékot! Miért nem készül fel az adatokkal, ennyit nem várhatok el, hogy ellenőrízze ki jön be ma hozzá és miért?
Szép lassan kipüffögtem magam.....
3/4 10-kor megérkezett a műtősfiú a gurulós ággyal, nagyon mókás sipkában :-D. A másik kislányért jött. Ő már kapott bódítót is, mi még nem. Befeküdt az ágyra és jött egy telefon, hogy a dokibácsija még nem ér rá, így nekünk kell menni. Nagyon örültünk, mert így Kispőrgős előbb falatozhatott ébredés után. Gyorsan megkaptuk a tablettánkat, amit 3x is kiköpött, végül feloldottam és megitta, az simán ment. 15 perc alatt hatott. Felfeküdt a zöld lepellel letakart ágyikóba és mentünk liftezni. A liftben folyamatosan beszélt, de kicsit összekuszálódott a mondanivalója a szája elfehéredett és úgy láttam, hogy a tabletta elérte a hatását. Apával megbeszéltük, hogy tinédzser korában nem lesz gond a hangulatfokozókkal, mert rosszul hatott a gyerekre. A majmolós kislány teljesen bepörgött tőle, játszott, beszélt, járkált felalá. Nálunk ellenkezőleg, szerintem majdnem elájult. Visszatérve...
Búcsú a folyosón, ígéret hogy itt várom, nem moccanok és bezárult a műtőajtó. Az óra állása 10 óra 22 perc.
Várakozásunk közben egy másik nővér újból felvette a kórtörténetet és ragasztott, nyomtatott, majd a papírt bevitte a műtőbe.
Az orvos ígérete szerint maximum 25-30 perces a műtét. Időközben ez eltelt. Semmi. Biztos még ébreszteni kell, gondoltam. Apa azt mondta a sebész is később ment be 10 perccel, így akkor 35-40 perc. Az is eltelt. Semmi. Kezdtem ideges lenni, hogy mi van már. Semmi. Körmöm fogyóban. Semmi.
Végül 11 óra 05-kor kinyílt az ajtó és ott feküdt rózsaszín fejfedővel az én alvó csemetém, mellette csipogott a szívdobogása és én megkönnyebültem, sírtam, rendben van, lesz. Hálistennek itt van.
Melinda (altatóorvoshercegnő) végigkísérte az ágyáig, figyelt, vigyázott és megjegyezte, hogy minden rendben volt, nagyon jól viselkedett a lány.
Átemelték az ágyba és aludt.....aludt......aludt...mint a Csipkerózsika, 100 évnek tünt, de megnyugtató volt hogy ott van mellettünk és minden rendben van.
1,5 órát aludt még, mozdulatlanul, ebben a pozicíóban.
A további alvást megzavarta a műtétből visszatérő majmolós kislány, aki annyira űvöltött fél percenként, hogy nekünk is fájt tőle a fülünk. Szegénykém biztosan rosszat álmodhatott és egyszerűen nem volt képes megnyugodni és visszaaludni. Anyukája sem sok segítséget adott ehhez, így Kispőrgős sem tudott aludni tovább.
Ébredés!
Kispőrgős a sivítozásra a fennt látható pozicíóban kinyitotta a szemét és nézelődött.
Hangtalanul, mozdulatlanul nézegetett.
Majd Apukája kezét megfogta, az enyémbe pedig belenyomta a fejét, hogy ne hagyjam abba a simogatást. Becsukta a szemét és pihengetett tovább.
Egymásra néztünk Édesapjával és mosolyogtunk. EZÉRT volt értelme, hogy mindketten ott vagyunk, így biztonságban van.
Nagyon sokan kérdezgették, hogy minek megyünk be mind a ketten, elég ha az édesanyja vele van és kész. Nem elég! Nekem is szükségem van a Uram támogatására és a gyermeknek is éreznie kell, hogy ott vagyunk bármi történik is és sosem hagyjuk cserben.
Ébredezése után nagyon éhes volt, hiszen tegnap este evett utoljára, de már csak egy órát kellett kibírnia.
14 óra környékén elkezdhetett teát iszogatni, de csak szépen lassan. Fél óra múlva már ehetett egy gyümölcsös joghurtot. Megint fél óra múlva evett egy kis levest is.
Közben felébredt a szobatársunk is és joghurtozás után már együtt játszadoztak a nagyágyban a Barbie és Póni rengeteggel.
A felkeléssel és a járással még egy kicsit óvatosan kellett eljárnunk, mert az érzéstelenítő injekció, amit a vágás mellé ejtettek, elérzéstelenítette a lábát is. Nem bírt lábra állni, csak segítséggel, emelni nem lehetett, nem engedték a nővérkék, mert járatni kellett, hogy minél előbb kimenjen a vérkeringéséből a érzéstelenítő.
A mellékhelyiség látogatása vicces volt. Minden egyes lépésnél Kispőrgős elnevezése által "pukedlizett". Így kicsit nehézkes volt, de ez másnapra elmúlt. (erről bővebben a következő bejegyzésben). A pukedlizést megtanultunk. Doktorbácsi ellenőrzött minket és a további információk hiányában hazaengedett minket. Csak annyit mondott, hogy egy hét múlva találkozunk a kontrollon és ne legyen vizes a kötés. Tehát nem fürödhetünk.
Testvérkém értünk jött és hazaszállított minket, így 17 órára már otthon is voltunk. A kisdologra kísértük, a nagydolog elmaradt, de majd bepótoljuk :-D.
A továbbiakban beszámolok a műtét utáni napokról.
