A bejegyzés címe igaz!
Kispőrgős résztvevője volt a VII. kerületi óvodák nagycsoportosai között meghírdetett Mesemondó Versenyen.
Nagyon büszke Édesanya vagyok (ez érvényes Édesapára is). Kispőrgős ügyes volt.
A szeptemberi szűlői értekezleten felsorolták, hogy milyen rendezvényekre mehetünk az év folyamán. Nekem megütötte a fülem a "mesemondás". Minden este mesélek, egy este sem maradhat ki, mese nélkül nincs elalvás.
(Megjegyzem, ennek nagyon örülök, mert ezek a percek az összebújásról és az egész napi viták megbocsájtásáról is szólnak, nem csak a mese élményéről.)
Kispőrgős nagyon szereti a meséket. Azt hiszem, hogy ebben rám hasonlít, hiszen a férjemmel megismerkedésünk első heteiben, az első emlékezetes nekem szánt meglepetése egy mesekönyv volt.: Hans Christian Andersen - Mesék és történetek. Minden este olvastam egy mesét lefekvés előtt. Sajnos még nem nagyon köti le Kispőrgőst, de egyszer eljőn ennek is az ideje.
A mesemondásnak azért is örültem, mert az egész lényében ott van egy előadás létrehozása, tervezése és minden ami ehhez köthető, talán egy kicsit kitöltheti ezzel az úgynevezett "fellépéssel". Nem kevésbé, pedig a kiváncsiság is hajtott, hogy vajon megállja-e a helyét a felkészülésben, a nézőközönség előtt, nem lesz-e lámpalázas, el tudja-e majd mondani az izgalomtól, vajon csak az otthoni viszonyokban tud előadást adni, vagy van bátorsága kiállni a közönség elé?
Óvónéninél november elején rákérdeztünk, hogy vajon mikor jön el a napja, de még érdemleges választ nem kaptunk, de azért jeleztük, hogy Kispőrgős jelenlétére számítson!
Nem sokkal később megkaptuk az időpontot, mely tulajdonképpen a következő hét eleje volt. Megijedtünk. Én is, Kispőrgős is. Az első sajnos negatív gondolatom az volt, hogy az Óvónéni elfelejtett minket. Az oka a negatív gondolatnak sajnos az a tény, hogy Kispőrgős nem az ovistársak és nem is Óvónéni kedvence. (Minden óvodában van egy-két kedvenc).
Kispőrgős nem véletlenül kapta a nevét, annyira szeretné mindenki figyelmét önmaga felé fordítani, hogy ez mindig rosszul sül el. Folyamatosan a központban akar lenni, játszani szeretne mindenkivel, mindent, mindenkivel barátságban akar lenni és ezért a többiekből pont az ellenszenvet váltja ki. Az Óvónénivel ugyanez a helyzet. Sokszor Ő kerül büntetésbe, pedig (persze az Ő elmondása szerint, nem mindig Ő kezdi). Néha az az érzésem, hogy félreértik Őt, ezért egy kicsit kispadra ültetik. Az akarásból, buzgóságból mindig sok lesz. Sok lesz az ölelés, sok a puszi, sok a játék, sok a verseny. Hogy ezzel megerősödik a nagybetűs életre? Lehet. De addig is nekünk kell a lelkét erősíteni azzal, hogy odafigyelünk rá. Ezért viszont állandó figyelmet követel és ez nekünk is néha sok. Ezért várnánk el egy kis segítséget a társaktól és gondozóktól is. Félre a panaszkodást, úgysincs olyan ovi ahol minden tökéletes, meg nem is ennyire szörnyű a helyzet.
Szóval elfelejtettek.
Hazaérve nekiálltunk a mesének: A Szép Magyar Mesék - A Banya címmel.
A képen látható könyvünk az egyik kedvenc közé tartozik. 2-3 éves korában szinte csak ebből lehettet olvasni. Legtöbbször a Banya című mesét. Ezért esett erre a választás.
Elolvastam. Még egyszer elolvastam. Még egyszer, ekkor már együtt.
Másnap egy fénymásoló segítségével lekicsinyítettem és kiskönyvet csináltam belőle, amivel az óvodába menet és az uszodába menet lehetett gyakorolni. Lelkesen gyakoroltunk is. Meg lett az eredménye. A Mesemondás előtti estén annyira begyakoroltuk, hogy az előadása alatt nagyon nagyokat kacagtunk. Kispőrgős ugyanolyan ízesen adta elő, ahogy néha mesélni szoktam néki :-), a lényeges részeknél a hangját felemelte, volt ahol szinte kiabált és a szép érzékeny résznél, pedig hatásszünetet is tartott (..és ím halljatok csudát, a vén banyából..... szépséges szép királylány lett). Gyakorlásaink napjaiban, az oviban is ki kellett állniuk a többiek elé. Kiderült, hogy nagyon hosszú a mesénk. Mindenki sokkal rövidebbet választott, pl.: Selyp lányok (ha ismeritek a meséket, tudjátok, hogy ez fél oldal), a miénk 8-10 oldalas. Úgy döntöttünk, hogy már nem változtatunk, nincs rá idő, vagy elfogadják a gyerekek, vagy unatkozni fognak.
Eljött a nagy nap. Szépen felöltöztünk, Kispőrgős kapott a nyakába egy Szilágyi Péter keramikus barátunk által készített sípot amit fogdosni lehet az izgalom legyűrése érdekében. Az egész csoport átkísérte a csoport 3 mesemondóját.
Elkezdődött. Sorra hallgattuk a meséket, jobbnál jobb előadásban.
Valakit hallottunk, valakit nem. Valaki gyorsan mondta, valaki nagyon lassan. Valaki szépen hangsúlyosan mesélt, valaki motyogott :-).
Összegzés:
Nagyon büszkék lehetnek a kis mesemondókra az Anyukák, Apukák, mert mindenki egytől- egyig profi Mesemondó volt.
Kispőrgős, büszkén mondhatom, hogy szépen, hangsúlyosan elmondta a mesét, igaz elakadt egy pillanatra, de ez elhanyagolható volt. A nézőközönsége nem unatkozott, nem kezdett el zizegni, végighallgatták türelmesen. Hatalmas tapsot kapott! Csillogott a szeme a büszkeségtől, nézett ránk és azt láttuk a szemében, hogy "Látod Anya, Apa! Ti is halljátok? Megcsináltam." Olvadoztunk :-).
